Visszajátszom neked lelked hangjait,
mikor némulnál már, mint folyam
némul, ha lomhán tengerbe ér.
Tiszta kiáltás - indulnak napjaid,
anyaöl mély erdején fogan,
lényedben megered lélek-ér.
Csermelyed csobogó játék-fodrait
kergeted önfeledt-komolyan,
Létre hív táguló élettér.
Sorsod medrében tarka kavicsaid,
hűs szerelem-patak habokban
szív-öröm szárnyal, Égig felér.
Életfolyód már parttalan iramlik,
bánat-áradatban megroppan
szivárványhídon reménypillér.
Meglepve érnek bíbor hajnalaid,
szélesen hömpölyög csöndfolyam,
tested és lelked pihenni tér.
Vissza-visszajátszom lelked hangjait,
pedig néma vagy már, mint folyam
néma, ha lomhán tengerbe ér.
2012. július 3.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.