Csöndben a szó
mit mondhat éretted,
ki színes Élet-ruhádat
az örök nyugalom fehér
köntösére cserélted?
Elhalkult benned
a vér, a szenvedély,
nem keresi szíved:
Miért élj s remélj.
Csönd van körülötted.
Megállt a világ egy
pillanatra.
Végigpereg előttünk
léted minden
áldott és áldatlannak
tűnő mozzanata.
Mély csöndben e szó
mit is mondhat
lelkedért, ki fűben, fában
vadvirágban,
esőben és napsugárban,
mindörökre bennünk él?
Életruhád szőttese kész,
sorsod földi szövőszéke
megpihen.
Előttünk a minta egyetlen,
és megismételhetetlen.
És a szó a csöndben
talán érettünk is dalol,
kik oly nehezen értjük meg,
ha egy lélekért a harang szól.
Itt állunk,
egy fekete mintát
szövögetve most
saját sorsunk
szőttesén,
hisz fájó,
hogy te
nem lehetsz már
többé velünk,
s nem mosolyog
össze szemünk
életünknek örömén.
A vigasz arany szálait
hadd szője a szó
a csöndbe,
mely egyszerre
fehér és fekete.
Te megpihensz,
de
nélküled forog tovább
életünk kereke.
A vigasz arany szálai
hozzanak szívünkbe
nyugalmat.
Mert egyetlen földi élet
sem múlik nyomtalan.
Egyedi
és megismételhetetlen
befejezett szőttese
óvón-védőn
terül fölénk,
vigyázza eztán napjaink.
Mert minden,
ami itt és most
a múlt fátyla mögé került
ezüstösen fénylő
emlékszálként díszíti majd
jövőbeni életünk.
Mindenki megszövi a maga
Élet-szőttesét,
Együtt alkotjuk meg így
a Föld színes
folton-folt köntösét.
2015. június 2.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
