Fotó: családi album

Belőle épültem…

Miért       szeretem      a      Rónaságot?     

Ezt      a     semmiben     gazdag,     mindent     jelentő     világot?

A     puszta     lánya     vagyok     –    belőle    épültem.

Végtelen  lelkemben  csupán  egy  pont  halandó  lényem  – 

épp,  ahogy  a  vándor  csepp  a  puszta  tengerében.

Lényemben   éppen   úgy   összeér   a   földdel   az   ég,  

ahogy   a   nagy   síkságban   öleli   őket   a   messzeség.

És    ahogy    lelkemben    nyári    nap    tüze    bont    lángot,   

úgy    ismerem    én    a    hortobágyi    délibábot.

Hogy is szerethetném így a dombokat, hegyeket, tengereket?

Csodásak, különösek – De nem vagyok belőlük született.

2012. szeptember 17.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.